Egymás karjai között pihegve hallgattuk a másik szívverésének minden apró hangját. Gerhard még mindig bódult volt a nemrég átélt kéjtől. Verejtékcseppek díszítették mellkasát, és homlokát egyaránt. Kedvesen szeretetteljesen simogattam végig karját,és vállait, amit csókok követtek. Csodálatos érzés volt hozzáérni, az erős férfikarhoz, ami kész volt bármilyen helyzetben megvédelmezni engem. Mosolyogva fúrtam arcomat testéhez, éreztetve mennyire szeretem őt, és akarom hogy a közelemben legyen. Átölelte vállamat, ahogy féloldalasan feküdtem mellette és viszonozva pillantásomat egy csibészes mosoly kíséretében csókot lehelt orrom hegyére. Már kevésbé érdekelt, hogy nem jutottam a csúcsra, helyette ott volt az az érzés és tapasztalat hogy kielégíthettem az ő vágyait. Az alattunk összegyűrődött takarót felrázva, beborítottam fáradt testét, miközben felkeltem mellőle. Karom után nyúlt, és igyekezett visszatartani, és maga mellett marasztalni amit gyorsan hárítottam. Nevettem, ahogy a puha takaró egész arcát betakarta a külvilág elől, de sikeresen kikecmergett alóla. Bágyadtan követte lépéseimet ahogyan elindultam a szoba ajtaja felé. Odakint szanaszét hevertek az egyenruhám darabjai, mint aki sebtében eldobálta mindenét amivl addig rendelkezett. Egyedül a váza mellett hagyott ködvágó maradt ott ahova letettem. Elgondolkozva, magamba mélyedve dobtam hátra hosszú barna hajam, ami hátam közepét simogatta. Visszagondoltam az alig fél órája történt eseményekre, és szenvedélyes szerelmeskedésre. Testem még mindig forró volt némely helyen, de nagyjából mégis sikerült lecsillapodnom. Bennem maradt a kéj utáni vágy, viszont gyorsan elhessegettem ezeket a követelőző és kusza teóriákat. Nem akartam önzőnek tűnni még saját magam előtt sem. Jobbnak láttam minél előbb magamhoz venni a posztó anyagból készült ruhadarabokat, és így is tettem. Miközben lehajoltam a földön heverő, nadrágért éreztem hogy valami meleg, és puha körül öleli derekamat. Hirtelen felegyenesedtem és lenéztem.
- Csak nem akart megszökni előlem?Barbara....Barbara....ajajaj...csúnya kislány maga, ugye tudja? - kérdezte búgó mély hangon fülemhez hajolva, miközben eltűrt egy rakoncátlan tincset az útból. Magához szorított és fejét vállamra hajtotta.
- Hova gondol....nem szoktam csak úgy elbújdosni senki,és semmi elől.. ha kérhetem ne sértegessen...- lenyomtam magamról kezét amivl addig átkarolt s hangom cinikus volt, kissé színészies de talán elértem vele a célomat.
- Ez esetben nem szeretném sem feltartóztatni magácskát, sem pedig megsérteni azt a fene nagy önérzetét..sőt...engedje meg hogy segítsek..- ekkor elkezdte felkapkodni a földről a maradék ruhadarabokat,és egytől egyig a kezembe nyomta őket.
- De...de én...most mégis mit csinál? Hiszen maga volt az aki sértegetett engem,és most pedig játsza itt nekem a sértődött kisfiút...- leejtettem a kezemből az összegyűjtött ruhákat ami ismét megpihent a földön. Csípőre tettem kezemet,és idegesen dobolni kezdtem még mesztelen lábammal, különféle arckifejezésekkel bombázva a fiút.
- Ugye nem arra készül, hogy most megfogja a grabancomat,és nemes egyszerűséggel kipenderítt innen?- vontam fel szemöldökömet gyanusítóan miközben Gerhard tekintetét kerestem, ami a korábbihoz képest egészen rideg és fagyos lett. Felemelte a fejét, és úgy tekintett rám mint aki egyszerűen felsőbbrendűnek érzi magát...valamiféle úri ficsúrnak.
- Végeztük nem igaz? Ahogy a kérdés eljutott a tudatomig megmerevedtem. Kezeim erőtlenül hullottak testem mellé,és csak üresen néztem a semmibe.Számat beszédre nyitottam, de hang nem jött ki rajta. Nem értettem, hogy ez most valamiféle ostoba színjáték vagy valóban komolyan gondolta és ki akarja adni az utamat. Ez utóbbi sokkal életszerűbbnek tűnt abban a pillanatban.
- Igen, Herr Barkhorn...végeztünk..de mindörökre...-kaptam fel a ruháimat a földről,és bementem egy üres helyiségbe. A sírás kerülgetett ahogyan nekidöntöttem hátamat az ajtónak amit becsuktam magam mögött, de türtőztettem magam. Könnyeim azonban mintha parancsot kaptak volna erre, záporozni kezdtek. Egymás után cseppentek a földre végig szántva arcomat, és államat. Ajkamba haraptam, a fejembe hirtelen éles fájdalom nyilalt.
-Nem..ez nem lehet igaz...nem...ez csak egy rossz álom lehet...fel akarok ébredni...- kezeim ökölbe szorultak, szavaim kimondatlanok maradtak azonban megszakadt bennem valami. Egyszerre foszlott szét a boldogság és Gerhardba vetett minden bizalmam. Barna szemeim lázasan csillogtak, szívem majd megszakadt. Újra és újra visszacsengtek rideg,és kegyetlen szavai. Azt hittem, hogy végre boldog lehetek egy olyan férfi mellett, akit mindennél jobban szeretek. Eljöttem, hogy láthassam őt, hogy együtt lehessünk, hogy hallhassam a hangját, hogy érinthessem a bőrét...és erre most ezzel kerülök szembe. Leroskadtam az ajtó elé a kőre ami épp olyan hideg volt mint Gerhard szíve. Letöröltem forró könnycseppjeimet porcelán fehérré vált arcomról, és néztem a tenyeremen egybeolvadó cseppeket. Talán ez volt nekem megírva, és így kellett történnie. Pokoli harag,és szörnyű kétségbeesés mesgyéje között ingáztam. A lelkem egyszerre kezdett befeketedni, és kővé dermedni. Valami hasonló lehet az az érzés, amikor valaki elveszíti mindenét egyik pillanatról a másikra. Ha valaki tudja milyen ez, hát akkor én pontosan tudom. A háború testi gyötrelmei mellett, még a lelkemet is megsebzik. Soha ne bízz meg senkiben..hangzott el egyszer ez a mondat, egy bajtársamtól akit a saját fivére árult el. Mostmár pontosan tudom, mire gondolt,és mit érezhetett akkor amikor rájött mindenre. Csak hogy akkor már túl késő volt. Édes Istenem, mond mit vétettem...hogy ezt érdemeltem..Hátranyúltam hajamhoz, amin éreztem hogy csupa víz. Az idegességtől csatakos lettem, és fel sem tűnt a számomra, hogy még mindig mesztelen voltam. Sötét volt a szobában, ami bizonyára fürdőszoba lehetett, mert a halvány beszűrődő  világosságban nem is olyan messze megpillantottam a fürdőkádat. Felkeltem,és próbáltam pár lépést tenni felé, de megtántorodtam. Mint aki részeg, úgy dülöngéltem álló helyemben. fejem kótyagos volt, a gondolataim pedig egyre csak váltogatták egymást. Ha nem lett volna alig pár miliméterre tőlem a fal, egészen biztosan összeestem volna. Sikerült megtámaszkodnom,de így is forgott velem a világ. Hányinger gyötört, és borzasztó émejgés. Ha most nem ájulok el, akkor soha..Nekidöntöttem a homlokomat  a hideg csempének,és lassú ám erős levegővételi próbákat tettem.Összecsaptak a fejem fölött  a hullámok, nem tudtam mi lesz ezután. Kételyek között mégsem maradhatok, mert abba belebetegszem vagy beleőrülök. Akkor vége az SS-beli karrieremnek és tekintélyemnek. Úgy fognak összeroppantani, mint óriáskígyó az áldozatát, ami a biztos véget jelentené számomra. Lehunytam szemeimet, és végig húztam ujjaimat a fürdőszoba egyszerű díszítésű  csempéjén. Édes Jó Istenem...csak most segíts rajtam kérlek...Odakint egyre jobban szakadt az eső, ami még inkább nyomasztóvá tette hangulatomat. Hallgattam az eső hullását, és könnyeimmel dacolva elmerengtem...
Folytatása következik........