Az én álmaim
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Háborús szerelem- Gerhard és Barbara ( +18 )
 
3. rész

Percek óta kebleimen csüngött, és éhesen szívogatta az izgalomtól keményre duzzadt bimbóimat. Csillogó nyálától nedves volt piciny rózsám, s közben szeretetteljesen simogattam haját. Néha fölé hajoltam,és igyekeztem minél inkább magamba szívni illatát. Ki tudja, mikor láthatom újra, vagy érezhetem ezt a mennyei csodát testemen. Néha megvonaglott testem, amikor fogaival erősebben karcolta a bőrömet. Combjaim között ragacsos nedv ontotta illatát, amiből került egy kevés Gerhard altestére is, ahogyan fölötte tornyosultam. Finom, körző mozdulatokkal toltam csatakos ölemet öléhez amik halk cuppanások közepette találkoztak. Megfogtam férfiasságát,és játékosan csiklómhoz érintettem, had szokják egymást hiszen hamarosan úgy is egyesülnek, és összeforrnak. Gerhard férfiassága épp ideálisnak ígérzekett, habár nekem még nem volt különösebb viszonyítási alapom. Verejtékcsepp szántotta végig hátamat, ami megállapodott fenekem egyik partján. Ziháltam az izgalomtól,és hüvelyem pattanásig feszült. Őrülten kívántam őt, alig vártam, hogy végre belémhatoljon és belülről kitöltve húsomat felnyársaljon. Szenvedélyes szeretkezés volt ez, nem egy egyszerű kefélés amit a város kurvái nyújtottak a klienseiknek. Azok mind ugyan azt tudták csak, a testüket adták bárkinek aki fizetett, de a szerelmüket nem. Talán nem is voltak érzéseik, csak üres testek voltak akik a mámornak, és a kéjnek éltek. Gerhard ujjai hajam között pihentek megés simogatták fejbőrömet. Meglehetősen gyengédnek bizonyult, korábbi szóváltásunk ellenére is.Most ő tette kezét feje alá,és most arcom helyett a mennyezetet figyelte gondterhesen. Nem tudtam megállni szó nélkül.
- Valami nyomasztja, Kedvesem?
- Csupán azon gondolkoztam, vajon mi lesz ezután? Kérdése igen csak szöget ütött fejembe, és nem tudtam hova tenni ezt a hirtelen jött éles váltást.  Ajkára tettem mutató ujjamat, és köröket írtam le rajta mosolyra biggyesztve vörös ajkamat. Nem akartam elhallgattatni ugyan vagy gátolni mondandójában, csak azt akartam, hogy csak rám figyeljen.
- Hogy mi lesz ezek után, azt kérdezi? Úgy gondolom, nem számít..csak is az számít, hogy most együtt vagyunk és egymás karjaiban találtuk meg a boldogságot. Soha életemben semmi sem volt olyan fontos a számomra, mint Maga Gerhard...történjék bármi, mindig szeretni fogom, tiszta szívemből. Egymás szemeibe néztünk mélyre hatóan, a szerelem tengerében úszva. Mellé feküdtem, leszállva izzó testéről de kezembe vettem duzzadó péniszét amiből a vágy kéjnedvei hullottak alá szaporán. Barna szemei fáradtan csukódtak be, miközben kezem egyre szaporábban becéztem a hímvesszőt. Csókoltam ahol csak értem, szomjasan lázasan kapaszkodtam minden szapadon levő kis részért. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve mellbimbójához hajoltam,és rácsókoltam. Finoman szívtam ajkaim közé majd kétszer, sőt háromszor megpaskolgattam nedves nyelvemmel. Folyamatosan túrta hajamat amitől felbuzdulva folytattam tevékenységemet. Férfiasságának nyúlós, átlátszó síkosítója tenyeremet is épp olyanná ragacsossá tette mint amilyen az adoniszi pénisz volt. Nem kellett sem nyál, sem semmi más hogy kíválóan csússzon a kezeim között. A kék erek kidudorodva simultak tenyerembe, a makk apró kis résén harmatcseppszerű anyag lövelt ki szakadozva. Nem akartam, hogy eljusson a csúcsra, még nem volt itt az ideje hogy ez bekövetkezzen. Csókjaimmal köldökéhez vándoroltam,és abba is belekóstoltam felmérve a terepet. Mélyen hatolt bele nyelvem, párzó mozdulatokat imitálva. Erősebben szorította hajamat,és arcomat a bőrhöz nyomta. Értettem, hogy mit szeretne így hosszabban időztem a kicsi lyuknál. Miután úgy gondoltam eleget tétováztam, lejjebb siklottam. Erős combjait csókolgattam amiken a bőr olyan fehér olt akár a porcelán. A duzzadó férfiasság alig pár miliméterre volt arcomtól, farkasszemet néztem vele. Gerhard ujja a lepedőbe mart, és követelőzőn emelkedett meg az izmos férfitest. Ajkammal egyre közeledtem combjai féltett kicséhez, s végül elmerült két apró ajkam között. Felnyögött,és megfeszült a teste, erősen vonaglott.
-Ohhh Barbara....mégh....méghh kérem...ne  neh hagyjahh abba...- Felnéztem mosolyoga miközben kolbásza kitöltötte a számat. Különös, édes ízt éreztem, és forróságot. Immáron nyelvem hegyén, annak minden pólusán érezhettem milyen íze van a férfiak vágyának. Nyállal keveredett férfi váladék csúszott le torkomon, amitől kicsit sem undorodtam, sőt azt akartam hogy újra és újra érezhessem. Szabadon maradt kezemmel golyóit masszíroztam amik meglehetősen nagyok voltak. Nem bírta magát türtőztetni,és követelőzően döfködni kezdte a számat. Úgy éreztem nőiességem mellett a számat is magáévá fogja tenni. Becsuktam mind a két szemem, és erősen igyekeztem felvenni a ritmust amit diktált. Ő a számmal volt elfoglalva, én pedig a golyóival. Hogy fokozzam az izgalmát nyögdécselő hangot adtam ki ezzel is tüzelve őt. Egyenőtlenül mozgott, túl közel járt a beteljesüléshez. Innen már nem tudtam volna késleltetni avagy visszafogni a vulkánt. Gerhard szemei egyik pillanatról a másikra kikerekedtek, a teste pedig görcsösen, íj szerűen megfeszült. Fehér anyag borította el a számat és a fejemet nem engedte elhúzni. Erősen nyomta férfiasságához az arcomat, én pedig csak nyeltem és nyeltem engedelmesen. Nem akartam, hogy ebben a pillanatban megtörjön a varázs, ezért jobbnak láttam ha azt teszem amit szeretne. Miközben nyeltem az ízletes kéjnedvet, vagyis ondót szuszogtam halkan. Nem tudtam teljesen összezárni a számat, hiszen rengeteg spriccelt belém, így a lepedőre is került belőle. Melleim között is végig folyt egy vékonyka csík amire Gerhard ránézve újabb anyagott juttatott belém. Folyamatos élvezés volt, őrült rázkódással. Miután kicsit csillapodtak a kedélyek a szemembe nézett,és odahajolt hozzám. Nem törődve semmivel csókolt meg engem, és nyelvével nyelvemet kereste. Saját spermáját kutatta mindenütt, és velem együtt nyelte le amit megszerzett tőlem. Szorosan átöleltem,és az ágyra döntöttem, hogy újra fölötte lehessek. Pénisze kicsit lelankadt mert kiadta magából amit már oly rég szeretett volna. Én még mindig nem tudtam lecsillapodni, hiszen még nem élveztem el. Hevesen csókoltam őt, már erőszakosnak mondhatóan. Kívántam őt, péniszét, nyelvét, egész lényét. Vártam, hogy magáévá tegyen engem.
Folytatása következik...

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!