Az én álmaim
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Háborús szerelem- Gerhard és Barbara ( +18 )
 
1. rész

Miután beértem az üresnek tűnő házba, a lehető leghalkabban csuktam be magam mögött az ajtót.
Ettől nagyobb fogadtatásra számítottam ugyan,de mivel nem várt senki nem is volt kinek felrónom panaszomat.
Körbetekintettem a számomra eddig teljesen ismeretlen lakásba, ami egészen hangulatosan volt berendezve.
Amolyan legénylakásnak mondanám, amibe a magányos férfiak élik a mindennapjaikat, amikor épp szabadságukat töltik.
Magam sem értem, hogy fogadhattam el a meghívást, hiszen nekem már megvan a választottam.
Épp egy pilótával kellett kikezdenem, akinek a nevét az egész hadsereg ismeri?
Éreztem a homlokomon legördülő verejtékcseppet, ami az idegességnek volt köszönhető.
Egyetlen lezser mozdulattal töröltem le, de a kezem is izzadt a szívem pedig hevesen zakatolt.
Csak álltam, mint  a szobor, lábaim földbe gyökerezve épp úgy ahogy a legelső alkalommal, amikor a laktanyában megszólított engem.
A percek óráknak tűntek,és tanácstalanságom egyre inkább átvette az uralmat a helyzeten,és a kétségbeesés sötétjébe zuhantam.
Vajon csak játszott velem, vagy valami csapdával állok szemben? Lehetséges, hogy túl naív voltam,és hamis címet adott meg nekem az a kis?
Viszont, ha már itt vagyok, mégsem mehetek el anélkül, hogy körbe ne néznék a házban, vagy legalább ne próbálkoznék meg Gerhard felkutatásával.
- Hahhhó..van itt valaki?.- szóltam csendes és kissé rekedt hangon, miközben megfordultam tengelyem körül.
- Ez az alak valóban csak játszott velem, és hiába jötte...
- Örömmel látom, hogy végül idetalált, kedves Fraulein...igazán nem vettem volna a szívemre, ha eltévedt volna ennek a nagy városnak az utcáin...
Lehúztam fejemről a sötét szürkészöld ködvágót,és a mellettem heverő asztalra tettem amit egy csokor virág díszített.
- Nocsak...kezdtem kételkedni abban, hogy a Német légierő pilótái mindig igazat mondanak...- tettem csípőre kezemet, és féloldalasan megtámaszkodtam az ajtónak dőlve.
Figyelemmel kísértem annak a férfinak a sziluettjét, akit nem oly rég ismertem meg,de első látásra beleszerettem. Tökéletes poroszos alkat, karakteres arcélek,csillogó barna szemek, sötétbarna  hátrafésült haj, és kellemesen mély, már-már símogató hang. És egy fiatal férfi , egy olyan ember aki mélységesen megvetette a nácikat s azok minden eszméjét. Aki csupán kényszerből száll fel nap mint nap a levegőbe Messerschmitt gépével, és gyilkolja az ellenséget aki valójában nem az ő ellensége, hanem Adolf Hitleré. Csak néztem őt szerelmesen, és vártam egyre csak feszültebben vártam, hogy újra a karjaimban tarthassam, ahogyan azon a gyönyörű holdfényes éjszakán amikor először hívott engem randevúra. Halk sóhaj hagyta el ajkamat, idegességem cseppet sem csillapodott. Éreztem, közeledtével, hogy felgyulladt bennem valami, valami amit eddigi életem során még soha nem tapasztaltam. Parázsló vágy, és szenvedély, amit már nem tudtam leplezni, de talán nem is akartam. Miért kellene rejtegetnem az érzéseimet épp itt, ahol csak a ház, és annak berendezése a tanúnk.
- Gerhard...- mondtam ki nevét, vágytól fűtött hangon amikor végre megállt előttem. Szemei épp úgy ragyogtak ahogyan a hold fénye egy tiszta nyári éjszakán. Nem kellettek szavak, nem kellett kimondania, mit érez a pillanatok kavalkádjában mert tudtam, biztos voltam benne hogy ugyan azt akarja amit én is. Közelebb léptem hozzá, miközben mélyen szemei közé néztem, és ajkamat résnyire nyitottam. Szólni akartam, megtörni a csendet, de nem engedte. Pár röpke másodperc leforgása alatt ajkai már az én ajkaimat simogatták bársonyosan. Szemeimet nem tudtam túl sokáig nyitva tartani, hiszen magával ragadott a szenvedély, és az igaz érzések iránta. Nyelve olyan mélyre szántott számban  amennyire csak tudott, kezeivel pedig arcomat fogta közre. Oly heves harc volt ez, mint amikor egy vadászó Messerschmitt igyekszik felderíteni ellenségét a levegőben, majd pár ügyes mozdulattal legyűrni azt. Hamar feladtam a harcot,és behódoltam, átadva magam a pillanatnak. Nyaka köré fontam karomat, mire ő a falhoz szorított ezzel is tudtomra adva, hogy innen nincs menekvés. Puha ajkai lejjebb vándorolva nyakamon szántottak végig,  folytatva ezzel útjukat kis szünetet hagyva, hogy kifújhassam magam. Felnyögtem a jóleső érzéstől, és szívem még a korábbiaknál is hevesebben dobogott. Megszorítottam sötétkék zubbonyát, jelezve, hogy élvezem amit csinál.
-Gerhard...-szaladt ki a számon, s közben fejem ide-oda ingattam szinte kábult tekintettel.
- Ha tudná, milyen rég vártam erre az éjszakára...az éjszakára, hogy végre beteljesülhessen a szerelmünk,és az enyém lehessen...mindörökre...- miközben ezeket a szavakat nyomatékosította, összekulcsolta ujjainkat,és megcsókolta kézfejemet. Olyan volt ez számomra, mint egy megvalósult álom. Melegség,és boldogság járta át a testemet, csupán a puszta szavaitól, és apró tetteitől. Most rajtam volt a sor, hogy szerelmemet forró csókkal pecsételjem meg, amit ajka helyett nyakára hintettem. Kezeim kifeszítve hevertek a falon, amit Gerhard még mindig gyengéden, ám férfiasan tartott. Kiszolgáltatott helyzetbe kerültem ugyan, de élveztem minden pillanatát, és vártam, hogy végre bekövetkezzen az, amire mind a ketten vágytunk.
- A magamévá fogom tenni, és tiszti becsület szavamra, ameddig élek senki más nem érintheti ezt a hamvas testet...megértette?
Nyeltem egyet és elfordítottam tekintetemet, amire egy csók volt a válasz részéről, amit újfent nyakamra kaptam. Visszafordította arcomat, hogy ismét nekem szegezze a kérdést, de most erősebben ragadta meg államat.
- Megértette?- hangzott el újra a kérdés.
- Igen, Uram..megértettem...
Elmosolyodott és a zubonyomon lógó vaskeresztre szaladt a tekintete, ami egyik pillanatról a másikra komollyá változott. Mintha harag jelent volna meg a szemeiben, amit nem irántam, hanem a kitüntetés iránt táplált. Megfogta és egyetlen erős mozdulattal tépte le rólam.
- Tudja, hogy mi ez? Ez nem egy kitüntetés...ez Adolf Hitler pecsétje, amivel Magát is a hadsereghez akarja láncolni. Semmi szükség arra, hogy meghaljon egy olyan eszme miatt aminek nincsen jövője...- azzal ledobta a keresztet és rátaposott.
- Tudta, hogy támogatom a  Führert,és a Nemzetiszocialista párt törekvéseit, akkor hát minek hívott ide, s egyáltalán miért ismerkedtünk meg egymással, mondja? Mi értelme volt ennek az egész színjátéknak?
- Hogy miért? Hogy miért kértem, hogy ismerjük meg egymást, és jöjjön el hozzám, ezen az estén?
Elengedte kezeimet, amik magam mellé hullottak ernyedten. Hátat fordított, és kezeit dereka fölött kulcsolta össze, katonásan. Pillanatokig mély csend ült a szobára, és csak álltam leforrázva, nézve a földön heverő vaskeresztet. Válaszra vártam.
- Azért történt mindez...-fordult felém féloldalasan, miközben végig mért engem.  - Mert Maga még menthető, Barbara...de sokan a párt tagjai közül már nem..ők szörnyeteggé váltak..de Magában még ott van a szabad élni akarás szelleme..-hangjában mély keserűség csengett vissza. Egy darabig tétován álltam, végül felvettem a kitüntetést, amit markomba szorítottam, rácsukva ujjaimat.
- Ami más számára csak egy értéktelen kereszt...az nekem minden...Becsület, Vér, és Hazaszeretet..s ez ellen semmit sem tud tenni, Gerhard.
Szinte be sem tudtam fejezni a mondatomat, ismét olyan közelségbe kerültünk egymással, hogy éreztem a lehelletét, és halk zihálását.
- Akárhányszor megpróbálom megérteni Magát...annyiszor diktálja az eszem, hogy soha többé ne engedjem közel magamhoz. Mit művelt velem, ami miatt elveszítettem a józan ítélőképességemet? Ajka már csupán csak pár miliméterre volt az enyémtől, barna szemei lázasan csillogtak a félhomályban.
- Szeretem magát, de soha nem fogja tudni elérni azt, hogy valaha is Führeremnek nevezzem,és vezéremként  tiszteljem Adolf Hitlert..
- Tudom...és nem is kértem soha arra, hogy belépjen a pártba, vagy kísérje figyelemmel a Führer munkásságát...csak arra kérem, hogy fogadjon el engem,és a nézeteimet..bármennyire is nehezére esik megtenni..
- Nem ígérhetek semmit...Barbara -ekkor jobb keze végig simította arcom egyik felét majd egyenesen vonalon haladt lefele zubbonyomon a gombok irányába. Nem tetszett amit hallottam, dühös voltam amiért így semmibe vett engem,és megpróbáltam őt félre lökni az utamból dacosan. Erős mozdulattal visszarántott, és a falhoz taszított.
Tenyere ezúttal nyakamat ölelte körbe,és szorosan tartotta lefogva. Csókra kényszerítette ajkamat erőszakosan, fölényesen. Minél inkább próbáltam szabadulni tőle, annál erősebben kulcsolta bőrömre kezét. Nem tudtam elmenekülni, és ellenállásra sem volt semmi esély. Felbosszantottam az alvó oroszlánt,és most saját bőrömön kell megtapasztalnom erejét,és dühét. A gombok csendes pattogással hullottak a padlóra, amik a zubbonyomról szakadtak le. Gerhard szabad kezével szakította szét a posztó anyagot, ami viszonylag könnyen megadta magát. Kikerekedtek a szemeim, ahogy bőröm megérezte a beáramló hideget. Melleimen azonnal libabőr jelent meg, amik még csipkés melltartóba voltak bújtatva, de félő volt már nem sokáig. A pilóta kirántotta hajamból a hajtűt ami addig hajkoronámat tartotta stabilan. Hosszú barna hajam leereszkedve körülölelte nyakamat, s melleim egy részét is eltakarta. Finom illat csapta meg az orromat, amit ő is megérzett. Mint egy vadászkutya az áldozatát szagolta végig nyakam finom bőrét, majd kebleim tetején megállt. Bal kezével hátulról hajamba markolt, és annál fogva rántotta hátra fejemet.
- Most az enyém leszel...Barbara Schnell...- önelégült tekintete mindent elárult. Nem tudtam rá haragudni, a szerelem túlságosan elvakított. Hiszen tulajdonképp oly sokszor álmodtam erről a percről, és sok fantázia szülemény máig megjelenik előttem az első szeretkezésünkről. Eljött a pillanat, nem táncolhatok vissza, erről pedig maga Gerhard gondoskodott. Megfordított engem, így most hátam, és fenekem nyomódott az ő testéhez. Éreztem, mennyire kíván engem, férfiasságát megérezve, s egyre erősödő sóhajából. Ismét magam mellé engedhettem kezeimet, ami egy apró megkönnyebülés volt a számomra. Centiről centire került le rólam a zubbony, amit egyszerűen félredobott a szoba közepén.Hajamat egy oldalra húzta,és puha nedves ajkával belecsókolt a bőrömbe, mire én megborzongtam. Egyik kezével átkarolta testemet, és kifordította melleimet a melltartóból. Jól látható volt, hogy ugyan úgy kívánom ahogy ő engem, mert az apró rózsás bimbók mint hegycsúcsok álltak,és várták, hogy valaki megérintse őket. Gerhard nem tétovázott tenyerét végighúzta rajtuk, ezzel is ingerelve őket.Nem érte be ennyivel, mert egész tenyerével takarta be őket végül. Formás, telt keblem jól érezte magát, egy erős férfi kezei között.
Szabad kezével nadrágom gombjait igyekezte minél előbb eltávolítani az útból, ami nem sikerült neki egykönnyen. Segítséget nyújtva az alsó három gombot én magam fegyvereztem le, és adtam át neki a terepet. Nem tudtam fékezni magam, a vágytól egyre nagyobb sóhajtások szaladtak ki ajkamon. Mivel a nadrág egészen nagynak bizonyult, és övet nem viseltem, paranccsszerűen csúszott le rólam az anyag. A lehetőség kapuja immáron nyitva állt előtte. Mint kígyó úgy csúszott be fehérneműm alá és mostmár itt is a birtokába vette a terepet. Forró voltam,és borzasztóan nedves, szinte tocsogó. Masszírozni kezdte a forró és nedves területet, mind untalan hol lassabban hol gyorsabb mozdulatokat téve.Kényeztetőn csókolta nyakamat, néha összecsípte fogaival az érzékeny  bőrt. Ilyenkor felszisszentem ami bizonyára ingerlően hatott rá, mert a nadrágja majd szét robbant. Jobb kezemmel hátranyúlva, gomboltam ki a nadrágját, hogy ne csak álljak tétován, és ne csak ő kényeztessen engem. Ahogy sikerült kiszabadítanom a nadrágból férfiasságát hirtelen felcsúszott egy ujja, nedves barlangomba. Reflex szerűen szorítottam rá magam a mutató ujjára, éreztem, hogy nem mer vagy nem akar tovább haladni. A szűzhártya útját állta, és katonaként feltartóztatta. Kihúzta nedves ujját a fehérneműmből, majd végig húzta ajkamon saját nedvemtől csillogóan. Miután elvette kezét,oldalra fordítottam arcomat, s ő tudta mire is gondolok. Hosszasan csókolt meg, tele tűzzel,és szenvedéllyel. Férfiassága majd felrobbant a kezemben, úgy lüktetett ritmusosan. Nem haboztam, hogy viszonozzam neki a kéjt. Gyűrűként fogták közre ujjaim, a vérrel telt gyönyörű hímtagot,és fel le járattam rajta. Gerhard morgó oroszlánként duruzsolt a fülembe, és nyögni kezdett. Csodálatos férfias nyögés volt, ami engem is épp úgy feltüzelt. Visszahúztam kezét a fehérneműhöz, és betoltam kezét alá. Akartam, hogy folytassa áldásos munkáját, hogy olyan kéjhez juttasson engem amihez még soha senki. A hold fénye beszűrődött az ablakon...megvilágítva testünket. Csiklómhoz érve hátrahajtottam fejem, éreztem túl közel járok a kéjhez...pár apró csepp ért földet, ami a combjaim közül származott. A húr pattanásig feszült de uralkodnom kellett magamon, hiszen ez még csak a kezdet...egy szenvedélyes szeretkezés kezdete....
Folytatása következik...


 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!